A MAGYARSÁG EREDETE
VI. FEJEZET
VI.3. Mítoszok világa -Nimród, Hunor-Magor
Akár az özönvíz témakörébe is tartozhatna a Nimród-származáselmélet, de mivel annál időben jóval tágabb jelentőségű, ezért különálló fejezetként foglalkozunk vele. A Nimród-hagyomány, a Turul-ház alapítása a mitológia homályába
vész. A legendák, az ősi krónikák és a szájhagyomány szerint az
uralkodóház egészen Nimródig, (Ménróth, Nimrud) az Özönvíz utáni világ
első királyáig vezethető vissza. Nimród történetének talán eddigi
legpontosabb összefoglalóját Marton Veronika tanulmány-sorozatából ismerhetjük meg, melyet a következőkben idézzük (kivonatos jelleggel):
"Minden
nemzet létének alapja az eredetéig visszanyúló, vallásos kegyelettel
őrzött és ápolt nemzeti öntudat. A hagyományok lekicsinylése és az
intézményesen sugallt primitív gyökértelenség a nemzet pusztulásához
vezet. Ennek egyik szomorú megnyilvánulása, hogy a hivatalosított
történetírás a magyar krónikákat a mesék világába sorolja, a krónikaírók
fantáziájának tudja be, hiszen nem egyezik nagyjából a kiegyezés óta
tanított akadémista ismeretekkel.
A
latin nyelvű magyar krónikák és az ókori írások meglepő módon azt
sugallják, hogy a magyarság nagyon-nagyon régi nép. A régiséget igazolja
a Képes Krónika leszármazási táblája, Álmos és Árpád őseinek
felsorolása. Népünk eredete a szkítákon, a pártusokon és a sumirokon
keresztül a Vízözönig nyúlik vissza, s az ősapák sorában van Nimród, Noé
leszármazottja.
A
krónikás Kézai szerint Nimród, a vízözöni bárkaépítő Noé dédunokája
„volt a hunok, a magyarok ősapja”, aki „a nyelvek összezavarodása után
Havilah[1] földjére költözött, amit most Perzsiának neveznek, és itt két
fiat nemzett Enéh nevű feleségének, az egyiket Hunornak, a másikat
pedig Magornak nevezték…” Hasonlóképp vélekedik a magyarok eredetéről a
török szultán sztambuli könyvtárából regényes módon Magyarországra
került török nyelvű krónika, a Tarihi Üngürüsz (A magyarok története).
Egyúttal utal a magyarság pártus kapcsolataira: Megnevezi a
Nimródfiaknak, Hunornak és Magornak, a magyarok és a hunok ősének
perzsiai lakhelyét, Adzsem tartományt, amely valójában azonos az ókori
Parthava és Ária tartománnyal, a pártusok őshazájával. A sors iróniája,
hogy a magyarság sokkal inkább árjább, mit más, magát árjának tartó nép.
A
fentiekkel ellentétben a bécsi Képes-, és nyomában Thuróczy-krónika
nem Kusfia Nimródot, hanem Jáfetot, Noé harmadik fiát tartja a magyarok
és a hunok ősének.
E
két különböző vélemény nem okvetlenül jelenti a magyarok eredetét
illetően a krónikaírók bizonytalanságát, hiszen még a rendelkezésükre
állhatott a pontos ismereteket tartalmazó ősgeszta, hanem azt, hogy
erősen csúsztattak. Bizonyára jó okuk volt, hogy a magyarság ősapjának
Jáfetot tartsák.
A miértre Nimród származása adja meg a választ.
Az
Ószövetség első öt könyvét, a Pentateuchust, a zsidók Tóráját a
keresztény és a zsidó hagyomány Mózes könyveiként említi, mivel őt
tartották a szerzőnek. Az I. könyv a világ teremtését, a Vízözönt,
vagyis Noé történetét írja le: Noé az özönvíz előtt 500 esztendős
korában nemzé Sémet, Khámot és Jáfetet. A három fiú leszármazottjait a
Szent Biblia aprólékosan, név szerint említi. A III-IV fejezettől, azaz
Sém leszármazottja, Jákob felbukkanásától kezdődően a zsidók
történetétéről szól, de előtte sokat elárul Khám (és Jáfet) családjáról
is.
Noéfia
Khámnak négy fia volt: Kus, Mizraim, Put és Kánaán. Kus visszatérvén
Etiópiából Shinear (Sumer) földjén telepedett le. Mizraim volt az
egyiptomiak ősapja, Put az indiaiakhoz kötődött, Kánaán utódai Kánaánt, a
Földközi-tenger termékeny keleti partvidékét népesítették be.
Kusnak
öt nagyobb fia, Széba, Havilah, Szabthah, Rahmah, Szabtékah után minden
bizonnyal másik anyától hatodikként született Nimród, a Kárpát-medencei
magyarság ősapja.
E
nevek nem egyéneket, hanem népősöket, népeket jelölnek. Kivételként
Nimródot szokták említeni, mondván a neve személynév, nem népet jelöl.
Első látásra valóban úgy tűnik, mégis Nimród, ha nem is a saját nevén,
de a hunok és a magyarok ősapja volt. A krónikáink ebbéli megállapítását
a mai, hivatalosított történelemtudomány a mesék birodalmába száműzte.
(…)
A
krónikaíró szerzetesek a magyarság lehetséges őseként említik ugyan
Nimródot, de sietve hozzáteszik, hogy inkább Jafet két fia, Gomer/Góg
vagy Magóg valamelyike a magyarság őse. Észrevehették, hogy Nimród, a
„hatalmas vadász az Úr előtt” elátkozott család tagja, s ez nemigen
vetne jó fényt a magyarságra, ezért változtathatták meg a történetét, és
Gomert és Magógot, Jáfet fiait tették meg a hunok és a magyarok
ősapjának.
Hazánkat,
a Kárpátok övezte földet a középkorban „tejjel mézzel folyó
Pannóniá”-nak hívták. Minden van itt, ami szem-szájnak ingere: gazdag a
földje, könnyen védhető a határa, kellemes az éghajlata, népe
törvénytisztelő és szorgalmas. Vajon utoléri a kánaániták sorsa?
Noé
átka Kánaánt és a népét nem sújtotta. Nimródot kikerülte az átok, nem
volt rovott múltú, méltán említik a magyar krónikák Nemrótként. E név
jelentése nem rótt.
Ám
Nimródra némi kedvezőtlen fényt vethetett, hogy elátkozott család
rokona volt. Így őt is utólérte a sorsa. Bűne a toronyépítés és a
nyelvek összezavarodása volt.
A
Biblia a történelemelőtti és az ókori közel-keleti népek hagyományait,
megmaradt történeteit erősen szűri. Meg sem említi, hogy némely nép
Nimródot istenként tisztelte, arról sem szól, mi történt vele a nyelvek
összezavarodása után, s voltak-e utódai…? Az sem került bele az
Ószövetségbe, miként lett koronás uralkodó.
Még
a nyelvek összezavarodása előtt Khám fiai „Nembrothot (Nimródot)
fejedelmüknek választották”. Kusfia Nimród a Kaukázustól délre, és az
afrikai Etiópiában élt toldalékoló nyelven beszélő kusita nép sarja
volt. Ismereteink szerint Etiópia Afrikában van, de a régiségben
etiópoknak nevezték Medea és Elam hegyeiben, továbbá a Babilóniában lakó
kassukat v. kossaiakat, azaz a kusitákat. Berossos szerint a kusita
eredetű arábiainak nevezett V. dinasztiának, ugyanaz volt a
felségterülete, mint Nimródé. A Biblia az ázsiai és az afrikai kusokat
nem különbözteti meg, de némely magyar krónika igen.
A
kassuk Elam őslakói a kőemlékeken etióp típusúak. Nimród származására
is, kinézetére is kusita. A róla készült ábrázolásokon sem tűnik
sémitának. A káld-sumir ékiratok s a Biblia szerint élő, történelmi
személy, nagy király és hadvezér volt. Az általa alapított városok
Mezopotámiában a legrégebbiek. „Az ő birodalmának kezdete volt Bábel.
Erekh, Akkád, és Kálnéh a Sineár földjén, a mezopotámiai Sumerben. E
földről ment aztán Assíriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát és
Kalaht.” Talmud szerint ez utóbbi (Kalneh) azonos Nippurral, a sumirok
vallási központjával.
A szíriai eredetű, ó-héber sagákat, legendákat tartalmazó Kincsesbarlang leírja, miként lett Nimródnak koronája: „Nimród, az óriás hatvankilenc évig uralkodott, birodalmának fővárosa Bábel volt. Valami koronához hasonlót pillantott meg az égen; hívta Sifant, a takácsot, aki hasonlót szőtt neki, és a fejére illesztette. Ezért mondják, hogy a korona leszállt hozzá az égből.” A népek hitték, hogy a királyság [jelképe] az égből szállt alá, s Nimródnak égi jelre lett koronája, így lett ő és az utódai, a magyar Árpád-házi királyok szentséges uralkodók.
A Biblia kurtán-furcsán elintézi Kusfia Nimródot, holott a származása messze túlmutat az Ószövetségen. A Vízözön előtti Kusita Birodalom uralkodóinak leszármazottjaként a Vízözön után a Birodalom ázsiai részének első uralkodója volt. Számos nép hagyománya megemlékezik róla, és első királyának tartja. A krónikák szerint a magyarság is az ősapját tisztelheti benne. volt. Felidézvén az ókori írók Nimródról szóló feljegyzéseit, fény derülhet történelmünk mitológiába burkolt hajnalára.
Hésziodosz, a Kr.e. VII. században élt görög történetíró a Theogónia (Az istenek születése) c. munkájában a saját korát jóval megelőző, de görög mezbe burkolt mitológiai hagyományokat mutat be: Mikoron még „ember sem élt a földön” a titánok és az istenek között rettenetes háború tört ki. Az istenek győzelmével végződő háborúság múltán Kronosz titán istenek feletti uralmát Zeuszé váltotta fel. Akkortájt már létezett a kusok földje, az etiópok országa. A lakói iránt az istenek oly nagy rokonszenvet éreztek, hogy egy asztalnál vigadtak velük. A kusiták (etiópok) az emberiség legelső népének tartották magukat. Ezt támasztja alá az Ószövetség, miszerint a kusok földje már akkor létezett, midőn Isten még nem teremtette az embert.
A
kusita hagyományban Ámont a világ teremtőjeként, a lég és levegő
isteneként tisztelték. Meroë városában hasonló isteni tisztelet csak a
fiát, Dionüszoszt illette. A kosszarvval, a tudás egykori jelképével
ábrázolt Ámon volt a nyugati kusok, vagyis az etiópok első királya.
Barna bőre miatt a görögök napégette Zeusznak hívták. Neve az egyiptomi
napisten, Nap Amon-Ra nevében él tovább.
Ámon isten feladatköre teljes egészében megegyezik a sumirok EN.LIL
istenével. A különbség csak a megjelenítésében van. EN.LIL-t sem képen,
sem szobron nem ábrázolták, mondván ő a láthatatlan, a mindenben és
mindenkiben jelen levő isten vagy isteni erő, az egyiptomiak szerint a
világmindenséget összetartó erő.
Egyiptomban
Ámont a lég istenét kékre festett emberalakban, kosszarvakkal,
jelenítették meg. A fiát, Dionüszoszt Ozirisz néven tisztelték, s Nut,
az égistennő és Geb, a földisten fiának tartották. A kétféle eredeztetés
csak látszólagos ellentmondás, hiszen Nut és Geb isten övezte teret
Ámon, a levegő istene töltötte ki, így Dionüszosz/Ozirisz bármelyikhez
tartozhatott, hiszen egyik a másik nélkül nem hozhatta volna létre a
földi életet.
Kusita
származása ellenére Ozirisz volt az egyiptomiak első istenkirálya. (Nem
keverendő össze Menessel, az első ember-királlyal, Alsó- és
Felső-Egyiptomot Kr. e. 3000 körül egyesítő fáraóval.
A Felső-Nílus menti Kus-földről származó Dionüszosz/Ozirisz, az istenek
küldöttje Etiópiából kiindulva telepítette be Egyiptomot, és az ottani
népnek civilizációt adott. Elterjesztette a földművelést, városokat
alapított, törvényeket hozott stb. (A mezopotámiai hitvilágban a
szerepkörét tekintve Oannesnek[6] a emberiség tanítómesterének és
jótevőjének felel meg.) Némely ókori történetíró szerint az őskusok
vándorlási útvonala valóban nyugatról keletre, vagyis Núbia felől az
Arab félsziget felé irányult.
A kusita/etiópokhoz hasonlóan minden egyiptomi fáraó a három megnyilvánulású kusita ős, Dionüszosz/Ozirisz isteni leszármazottjának tekintette magát.
1. Az égen ő a Nap, az emberiség bírája, a mindent látó Ámon isten szeme.
2. A földön ő a Bakus, az emberiség őse.
3. A Holtak birodalmában Seraphis, az alvilági istenek ura.
Nimródot,
a Vízözön előtti kusita/etióp istenkirályok leszármazottját a mitikus
hagyomány Kusnak hívta. A származását tisztázta a régészet: A Katolikus
Bibliai Enciklopédia szerint az etiópiai Kah–Urban, a Maguar-hegy
lábánál, a Bakk-patak partján született. Tehát valós történelmi személy,
az ékiratok és az ószövetségi apokríf iratok szerint nagy király és
hadvezér volt.
Etiópia Afrikában van, de létezik egy Kis-Ázsiai Etiópia is. A Vízözön előtt hatalmas volt Dionüszosz Kusita Birodalma. Afrikából átnyúlt Ázsiába. Hozzá tartozott, Arábia, Egyiptom, India, ezért a régiek Indiát, a vele határos Baktriát is Kis-Etiópiának hívták. A Biblia az ázsiai és az afrikai kusokat nem különbözteti meg, de némely krónika igen. Kézai a magyarság elődeit az afrikai Etiópiából származtatja, amit Horvát István a Rajzolatai-ban is megerősit. A mai történetírás mindkét megállapítást tévedésnek, illetve álmodozásnak tartja, mondván, a magyarságnak, ha lehetett volna is valami köze Etiópiához, akkor sem az afrikaihoz, hanem inkább a kis-ázsiaihoz.
Az
ókorban etiópoknak nevezték Média és Elam hegyeiben, továbbá a
Babilóniában is élt kassukat vagy a kossaiakat, azaz a kusitákat. A
kőemlékeken jól látszik, hogy a kassuk, Elam őslakói etióp típusúak. Az
ábrázolásokon Nimród sem tűnik sémitának, származásra, kinézetre is
kusita. Berossos szerint a kusita eredetű, arábiainak nevezett V.
dinasztia felségterülete megegyezett Nimródéval.
(…)
A
vándorló kusok az Arab-sivatagot megkerülve jutottak Kis-Ázsiába. E
kerülőnek nyomós oka volt: Az Özönvíz két részre szakította az eladdig
egységes Kusita Birodalmat. Az összeköttetést a szárazulat mélyebb
részein napjainkig megmaradt jókora víztömeg a Vörös-tenger és a
Perzsa-öböl akadályozta, nehezítette. Az anyaország természet által
elszakított ázsiai részének is vezetőre, uralkodóra volt szüksége, így
lett Nimród lett az ázsiai kusiták ura, első királya: “Az ő
birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád, és Kálnéh a Sineár
földén. E földről ment aztán Assiriába, és építé Ninivét, Rekhoboth
városát, és Kaláht. És Reszent Ninivé között és Kaláh között. Kalneh
azonos Nippurral, Enlil isten szent városával, a sumir városállamok
vallási központjával.
A
vízözönelőtti kusita Dionüszoszt és a vízözönutáni kusita Nimródot a
párduc, illetve a párducbőrös viselet kapcsolja össze. Dionüszosz
jelképe, szent állata a párduc, Nimród meg a nevében viseli.
Dionüszosz/Oziriszt a testvére, a trónjára ácsingózó Széth megölte, a
testét szétdarabolta. Ízisz istennő, Ozirisz nővére és felesége egy
másik istennővel összeszedte teste darabjait és új életet legyezett
bele. Az életre kelt Dionüszosz/Ozirisz párducbőrt öltött. Az
egyiptomiak hite szerint az életre kelt isteni én feltámadásának és
újraszületésének jelképét a párducbőrt öltötte magára. egyiptomi A
párduc egyiptomi neve a nebrodesz” hasonlít a foltos párducnak az
ékiratos szövegekben megmaradt névváltozatára, a NIB.UR-ra, és a
NIM.RU-ra.
A
„nimrud” kifejezés eredetileg a párducbőr viselőjének magasrangú
istenkirályi, uralkodói tisztét jelölte, vagyis a jobbára ismeretlen
saját névhez beszélő névként, méltóságnévként kapcsolódott. Idővel a
foltosbőrű kacagány viselőjének valódi neve elmaradt, s a méltóságnév
pl. Nimrud/Nimród esetében személynévként tovább.
A
kusita és az egyiptomi hagyományban Dionüszosz/Ozirisznak, az első
istenkirálynak, Ámon teremtő szeme-napjának a párducbőrős viselettel
jelképezett szent állata a párduc, ami visszaköszön Nimród nevében és
viseletében. A magyarság hite szerint valami hasonlót jelképez a
párducos Árpád kifejezés.
A vallásszemlélet a Vízözön előtt és után a kora-mezopotámiai korban egy-egy uralkodó népességet, fajt különböztet meg. Epiphanius egyházatya a vízözön előtt a pátriárkák, vagyis az őskirályok, a vízözön után szittyák/káldok/kusiták uralmát feltételezi. Bérosszosz, babiloni történetíró királylistája szerint a Vízözön után Káldeában 80 kusita király uralkodott. Az első király Evekus volt. Mivel a Biblia és a népek hagyománya a térség első királyként Kusfia Nimródot nevezi meg, ezért joggal feltehető Evekus-szal való azonosság. Nevéből kicseng a „kus” nevezet. „Khám fiai közül Kus nevének nem ártott az idő foga, mert az alattvalóit, [leszármazottjait mind az ázsiai, mind az afrikai] ethiópokat Ázsia más népei mindmáig kusnak, kusitának nevezik.”
A
Biblia hallgat Nimród leszármazottjairól, pedig Thuróczy és más krónika
Noétól kezdődően apáról fiúra haladva közli Khám, Kus, Nimród…, Hunor
stb. utódainak nevét, összesen negyvenkettőt. A Tárih-i Üngürüsz (A
magyarok története) nemcsak Nimród fiait nevezi meg, hanem az asszonyát
is:„…a Madzsar [magyar] törzs nemzetsége Nemród gyermekeitől származott.
Nemródnak volt egy Ankisza nevű felesége, s ettől… két fia született.
Az egyiket Magornak, a másikat Hunornak hívták.”
A
krónikák emlékezete alapján teljességgel elfogadandó, hogy a magyarság
ősapja Nimród volt, így minden más állítást vissza lehet és kell
utasítani, még akkor is, ha a hivatalosított nyelv- és
történelemtudomány az ellenkezőjét állítja.
Mindez
nem jelenti azt, hogy Nimródnak csak a magyarokig előrenyúló vérvonala
élhetett tovább, hiszen Ankiszán kívül még más meg nem nevezett
asszonyától, ágyasától is származhattak életerős kusita, szkítafajú
népek.
(…)
A
Biblia közli Nimródról, hogy hatalmas vadász és városalapító volt. Más
források meg erőteljesen kihangsúlyozzák, hogy ő volt a bábeli torony
építtetője. Az ókori görög írások, az etiópiai és a mexikói
feljegyzések, hagyományok egyöntetűen állítják, hogy Nimród, az óriás
azért állt neki a toronyépítésnek, hogy az emberek behúzódva
megmeneküljenek egy újabb áradattól: „… az özönvíz utáni kétszázegyedik
esztendőben egész rokonságával együtt…kezdte a tornyot építeni, az új
özönvíztől való féltében, ha történetesen megismétlődnék az özönvíz, a
toronyba menekülve elkerülhesse az Úr bosszuló ítéletét” „És azon torony
négy szögre emelkedett; széle egyik szegletétől a másikig tizenötezer
lépés, hossza ugyanannyi volt, magassága még nem volt bevégezve, …a hold
köréig, mellyet az özönvíz fel nem ért, fel kellett volna emelve
lennie…. Vala pedig helyezve Nubia és Egyiptom közzé…” Kézai szerint
tehát e torony nem Mezopotámiában, hanem Núbiában, az afrikai kusok
földjén volt.
A
Vízözönt Noé családja, a felesége, a bárka kormányosa és az áradat
előtt született három fia, Sém, Kám, és Jáfet és a feleségeik élték túl.
Az utódaik népesítették be a földet. A Biblia valójában a Közel-Kelet
túlélőiről beszél, ám a néphagyományok a világ más részein, Európában,
Dél- és Észak Amerikában, Dél-Ázsiában, sőt Afrikában is tudnak
megmenekült embercsoportokról. A Vízözön előtti fejlett műveltség
semmivé lett, ám a túlélők mindegyike, ha nem is egyetemes, de némi
mesterségbeli tudás-foszlány birtokában lehetett, bizonyára volt köztük
ács, téglavető stb. stb. Sok mesterséget újra kellett tanulni,
tapasztalni, hogy újra megvessék a lábukat a földön. Nimród az
építkezéshez a rokonságán kívül összegyűjthette az Özönvízből
megmenekült embercsoportokat (mesterségeket!), hiszen szüksége lehetett
szakemberekre, földmérőkre, mérnökökre stb. A forrásokban említett
isteni haragon túl a toronyépítés félbehagyását, leomlását az építők
tarkasága, soknemzetisége okozhatta.
Ennek
nyoma ellenkező előjellel fellelhető a Bibliában:„… az Úr leszállt,
hogy megnézze… a tornyot, amit az emberek építettek. Így szól:’...egy
népet alkotnak, egy nyelvet beszélnek… Ezután semmi sem lesz nekik
lehetetlen, aminek a megvalósítását elgondolják. Ezért szálljunk le és
zavarjuk össze a nyelvüket, hogy senki se értse a másik nyelvét.’ Az Úr
tehát szétszórta őket onnét az egész földön, s abba kellett hagyniuk a
város (sic!) építését.”
(…)
A Vízözön megváltoztatta a Föld arculatát. Sosemvolt tengerek keletkeztek, folyók szakadtak ki belőlük, mocsarak, sivatagok jöttek létre. Emiatt a túlélő embercsoportok közt szinte megszűnt a közvetlen érintkezés, így a nyelvük is eltávolodott egymástól. Valami olyan különbség lehetett köztük, mint Dante felléptéig a középkori itáliai nyelvjárások között, vagy mint a svájci és az észak-német közt volt. Ám a műveltebbek még megértethették egymás szavát. Nimród ezt kihasználva csődítette össze a világból a kétkezi munkásokat, a mesterembereket. Az ősi és az új nyelvet egyaránt beszélők fogták munkára a toronyépítők tízezreit. A torony leomlott, orkán, szélvihar dönthette romba, talán földrengés is hozzásegíthetett. S ahogy a nagy katasztrófák idején lenni szokott, az ottlevők a torony leomlását Isten haragjának tudva be féltükben egymásra támadtak, majd szétszéledve, ki-ki a saját földjére vándorolt.
Bábel
tornyának emléke fennmaradt a görögöknél, mesélik az örmények, az
etiópok, még a mexikói saga is, szól róla. Ez azt jelenti, hogy Nimród
valóban mindenünnen összehívatta az embereket, akik Isten haragjaként
vitték magukkal, és terjesztették el az égigérő torony összeomlásának
történetét.
Moses, Chorenei örmény történetíró vízözön után Babilon megalapítását a
föld első királyának Nimródnak tulajdonította, aki a kudarcos
toronyépítés után Ethiópából Kháldeába vándorolt, és hatalmas
királyságot hozott létre: „Birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh
(=Uruk), Akkád és Kálnéh volt a Sineár földjén. E földről ment aztán
Asszíriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát és Kaláht.
Mezopotámiában huszonöt helyen tártak fel kisebb-nagyobb zikkuratokat, többteraszos, toronyszerű építményeket. A Biblia, az arab népek hagyománya, a Talmud és az ókori szerzők legalább hármat vélnek Bábel tornyának. (Kézai Simon szerint a negyedik az afrikai Núbiában volt.)
A
régészeti feltárások igazolták, hogy az iraki Hillah falutól 9
kilométerre délre levő Babilonban, Babilónia királyi székelyen állt a
torony. Babilon város sumir neve KĀ-DINGIR-RAki, isten kapujának földje,
babiloni nyelven Bāb-ili(m), Bél isten kapuja, lakása.
(…)
A
magyar krónikák toronyépítési hagyománya kevéssé ismert, pedig a Kézai
krónikája latinul íródott, s a latin évszázadokig használt és beszélt
nyelv volt. Az érdektelenség oka az lehetett, hogy szöges ellentétben
állt a Bibliával, másrészt a magyarság ősiségét emelte ki: „… e nagy és
minden időkre emlékezetes torony építése Núbia és Egyiptom határán
történt, és a romjait mind a mai napig láthatják azok, kik Memphiszből
Alexandriába utaznak.” S valóban Núbia északi határterületén ma is
látható a magyar krónikákban Bábel tornyaként említett hatalmas,
toronyszerű építmény .
A vízözön után tehát Kus fia Nimród követte el az ég elleni lázadás, a toronyépítés bűnét. A Genezis említi, hogy hatalmas kezdett lenni a földön. Erőszakkal leigázott másokat, és kényszerítette őket a torony és Bábel városának építésére.
E
felfogás kapcsolja össze Nimródot és a Gilgames eposz főhősét,
Izdubárt, görögösen Gilgamest. Több XIX. századi forrás a világ
építőmestereként egyazon személynek tartotta őket.
Nimród
az emberiség fizikai megmentésére kezdte építeni Bábel tornyát. A
Biblia megjegyzése, „hogy ne szóródjanak szét a földön” arra utal, hogy a
Vízözön után nemcsak a toronyépítésben résztvevő ilyen-olyan szak- és
mesterembereket kellett közös, összekötő nyelvvel együvé tartani,
munkára fogni, hanem mindenkit, aki a vízözönelőtti műveltségből
valamivel is rendelkezett. Tehát a Nimród a vízözönelőtti
magasműveltség és műszaki tudás maradványainakmegmentésére un.
világközpontot épített. Gilgames meg Uruk város falait húzatta fel;
erőszakkal kényszerítve az alattvalóikat, hogy mindent, mindenkit
mellőzve építkezzenek, hordják az agyagot, vessenek téglát és emeljék a
falakat.
Philón
a bábeli torony leomlásának okáról és a körülményeiről írja, „… az
emberek mind egy nyelvet beszéltek és igen erősek voltak; hozzáfogtak
egy szerfelett nagy torony építéséhez, hogy azon az égbe mehessenek. A
torony már közel az égig volt felépítve, de ekkor az istenek a
legerősebb szelet küldték, mellyel ledöntötte a tornyot, az embereket
pedig szétszórta, és mindegyiknek külön nyelvet adtak. A torony romjait
pedig a mondott zavarról Bábelnek nevezték el.
Az
vízár levonulását követően néhányszáz évig óriási földrengések, viharok
sújthatták a földet. Az építők isten haragjának tudták be a torony
leomlását.
(…)
Bármiért
is építették Bábel tornyát, óriási forgószéllel (talán áradattal is)
párosult földrengés pusztíthatta el, dönthette romba. Az emberek az
elemek dühöngése miatti félelmükben a világ négy tája felé futhattak, és
a legkülönfélébb helyeken kerestek maguknak menedéket, s települtek le,
s élték saját különálló, különnyelvű életüket. .
A hatalmas építmények, tornyok, templomok, városfalak építésében kiemelkedő, az építkezést elrendelő, város és városállam-alapító minden személy, király, félisten Nimródra vezethető vissza. Az alakja köré fonódott történetek eredetije a Gilgames eposz lehetett. Némely XIX. századi asszirológus szerint Nimród és a „Gilgames-eposz” hőse, ékiratos nevén IZ.DU.BAR egyazon személy. Mindenik Sinear/Sumer földjén uralkodott, és hatalmas város(oka)t, falakat emelt. Gilgames Erek/Uruk falait, Nimród pedig Sumer és Asszíria városait. Ő volt dNinurta az örök vadász-, harc- és védisten és dNingirsu, akit az atyja, Enlil, a sumirok láthatatlan főistene SIR.BUR.LA.KI (Lagas) város védelmére küldött a földre.
A
bábeli torony, a kozmosz földi megjelenítése valójában tudás-központnak
épült volna. A zsidók szerint Nimród óriási hibát vétett, hogy Jahve
ellenében égigérő torony építésébe kezdett. Elkövette az ég elleni
lázadás, a toronyépítés bűnét, pedig épp a torony rombadőlte után
kezdett „hatalmassá lenni a földön”: „…az ő birodalmának kezdete volt
Bábel, Erekh, Akkad és Kálnéh a Sineár földjén. E földről ment aztán
Asszíriába[15], és építé Ninivét, Rekhoboth városát és Kalaht. És
Reszent…”[16].
Kis és nagy népek tartották az ősüknek, első királyuknak. Az életében
nagy tisztelet övezte. Ha Biblia, évezredekkel az Nimród uralkodása után
nem átallja megemlíteni a szemiták legnagyobb ellenségéről, hogy
„hatalmas vadász” volt, ráadásul az ókori keleti népek a hagyományaikban
megkülönböztetett tisztelettel őrizték az emlékét, akkor nem lehetett
sem megátalkodott, sem istentelen, hanem a régi Kelet óriási területén,
Baktriától Núbiáig uralkodó első nagy királya.
Orion, az égi vadász (calcedon pecséthenger-nyomata, Kr. e. 7-8. sz., Asszíria, 3.3x1.5 cm, metmuseum.org
Nimród hatalmas birodalmat hozott létre. Területhódítása éket vert Sém és Jáfet népe közé, szétválasztotta őket. Noé átkát a visszájára fordította. „Uralmat nyert Noé valamennyi ivadéka fölött,… Sém fiait is a hatalma alá hajtotta”, szolgálniuk kellett Nimródot és a népét. Ez egyrészt a nem sémita népek tiszteletét, másrészt Sém leszármazottjainak nemtetszését váltotta ki.
A
Vízözön után Noé fiainak háznépe egy családban élt, egy nyelvet
beszélt. Sém leszármazottjai, beleértve a Jákobtól számított zsidóságot,
Noé átka alapján mindmáig jogot formálnak arra, hogy Khám (és Jáfet)
népét uralják, leigázzák, szolgaként dolgoztassák. (Valójában ez átkon
alapul a szemitizmus. Fő szószólói pl. a szefárdok[1].)
A biblikusok és a történészek egyetértenek, hogy a Bibliában említett
Sinear[2] azonos Sumerral, mégis, mintha elbeszélnének egymás mellett.
Az egyik az agyagtáblák tanúsága szerint megállapítja, hogy Sumer
városai nagyon régiek, a másik meg azt, hogy az alapítójuk Nimród volt.
Ám az egyenlőségjelet nem merik kitenni, pedig Nimród élete és
uralkodása összefügg a sumir nép előéletével. Nem egyértelműsítik, hogy a
Vízözön után a kusita Nimród hozta létre, alapította Sumer
nagyvárosait (városállamait).
E
terület a nagy király toldalékoló nyelvű utódnépének, az Ubaid-i
őslakosságból, a közép-ázsiai Chorezmből bevándorolt uruki és a
Kárpát-medencei eredetű Jemdet Nasr népcsoportból létrejött sumiroknak
volt a hazája. S csak a Kr.e. III-II. évezredben, a többhullámú sémita
betolakodás következményeként, a sumir lakosságnak a hazájáért és a
túlélésért folytatott élethalálharca után került a sémita babiloniak és
az asszírok kezére. A népirtást átvészelt sumirok első hulláma
Egyiptomba menekült. A történetírás Hórus törzsbélieknek nevezi őket. A
második kivándorló csoport több hullámban a Földközi-tenger partvidékén
települt le. Ők voltak a pelazgok, az etruszkok és a kelták elődei. Az
Abakán folyó vidékére vándoroltak lettek a hunok, a Kaukázuson át
Dentumagyariába (Dontövi Magyarország) átkelt csoportok pedig a magyarok
ősei. A sumiroknak írmagjuk sem maradt Mezopotámiában. (A Tigris és az
Eufrátesz összefolyása utáni torkolatvidék lakosait tartják a sumirok
őseinek, de ez nem bizonyított. A magasműveltségű sumirok elvándoroltak,
elmenekültek.)
Nimród
életét a Biblia nem részletezi, annyit árul el, hogy „kezde hatalmassá
lenni a földön”[3]. Hogy, hogy nem a szerencsétlen kimenetelű
toronyépítés után „Sinear [Sumer] földjén építette Bábelt, Urukot,
Akkadot és Kalneht”, Enlil isten szent városát, a sumirok vallási
központját, ismertebb nevén Nippurt[4]; „…ment aztán Assíriába és építé
Ninivét, Rekhoboth városát és Kalaht. És Reszent…”[5]
A sémita népek Hold-kultuszával ellentétben Nimród kusitái a Napistennek
hódoltak. A bábeli torony, a Nap-szentély lehetett. Hitük szerint a
földi élet a kozmikus történések párhuzama az égi világ földi szinten
való megvalósulása. Hitték, hogy az égen is van Eridu, folydogál az
Eufrátesz… A Holdkultusz hívei, a sémiták a neve alapján Nimródot a
„mrd”, a lázadni jelentésű héber „marod” igéből Istenük elleni lázadónak
tekintették, megerősítvén azt a hiedelmet, hogy gonosz emberként[7] a
büntetése a torony leomlása volt. A „lázadó” értelmezéssel ellentétben
Nimród ékiratos nevének jelentése „a Nap párduca”.
A
görögök és a perzsák az asztrál-hit terjesztését, vagyis az asztrológia
és a mágia feltalálását Nimródnak tulajdonították. Holta után a nagy
királyt a nem sémita népek asztrális mítoszokba burkolva istenítették.
Emiatt vált kétségessé, hogy történeti személy, uralkodó lett volna.
Nimród valós voltát éppen a sémita hagyományok, a héber mítoszok
igazolták. A halála után, amikor már nem tudott odacsapni, a sémita
népek mitikus történeteiben gyáva, gátlástalan, kegyetlen gyilkosként
tűnik fel.
A gúnyolódás és rosszindulat ellenére a sémita hagyományokból is
kiviláglik Nimród emberi, uralkodói nagysága."
***
Marton
Veronika a továbbiakról egyelőre nem tesz említést, de mint a
krónikáink szerint ismeretes, Nimród nemzi Hunort és Magort. Hunor
családfája pedig elvezet Atillán keresztül egészen Árpádig. A Biblia, a
krónikák, és egyéb források alapján a vélhető teljes családfa:
Noé-
Hám-
Kús-
Nimród-
2 fia Hunor és Magor-
Hunor fia
Bor-
Dama-
Keled-
Keve-
Kér-
Belér-
Kedár-
Otumur-
Tarkas-
Bendafard-
Bokány-
Csanád-
Buda-
Beztur-
Mike-
Mikes-
Ombud-
Kölcse-
Levente-
Lél-
Zámur-
Zombur-
Balog-
Bulcsu-
Zoltán-
Berend-
Kadisa-
Upor-
Ethei-
Szemény-
Torda-
Bendegúz-
Etele
(Atilla)-
Csaba-
Ogurd
és Mauger,
Mauger fia Balog-
Upas-
Csaba-
Ed-
Edemen-
Ügyek-
Előd-
Álmos-
Árpád
Érdekes módon Magor családfájáról nem sokat tudunk...
A
fentieket összefoglalva kijelenthető, hogy a magyarok Árpádi királyi
vérvonala visszavezethető Atillán keresztül, egészen Nimródig, sőt a
vízözön előtti időkig, egészen Noéig. Noé unokája Kús révén pedig Nimród
az Egyiptomi kusita/etiópiai Ozirisz istenkirályhoz kapcsolható,
valamint az Orioni csillagmítoszhoz.
Ezek után nem véletlen, hogy az Árpád-házi királyokat szinte kivétel nélkül meggyilkolták (erről részletesen beszámol Grandpierre K. Endre, a Magyarok titkos története - királygyilkosságok c. művében).
Bakos Duna Evangéliuma 84. oldal Hunor Magor - Csodaszarvas
***
László Gyula: 50 rajz a honfoglalókról, Móra, Budapest, 1982