VIII.2. Hitvilág, ősvallás

SZERKESZTÉS ALATT!




(bevezető oldal, tartalomjegyzék)

A MAGYARSÁG EREDETE 

VIII  FEJEZET

VIII.2. Ősműveltség - Hitvilág, ősvallás



Mit jelent a vallás kifejezés? Nagyon röviden talán annyit, hogy hitből táplálkozó világnézet. A Földön kialakult vallásokat lehet akár tudományos módszerekkel is csoportosítani, mint pl.  Cser Ferenc és Darai Lajos - Ember — társadalom — emberiség c. művében olvasható a 93. oldaltól:

1. Természetvallások
- Ausztrál bennszülöttek vallása
- Eszkimók vallása
- Shinto
- Asztrológia
2. Lélekvallások
- Buddhizmus
- Dzsainizmus
- Magyar ősvallás
3. Lélek- és istenhívő vallások
- Hinduizmus
- Kereszténység
- Gnoszticizmus
4. Istenhívő vallások
- Északi (nordikus) hitvilág
- Görög hitvilág
- Sumér hitvilág
- Egyiptomi hitvilág
- Aténizmus
- Zoroaszter
- Judaizmus
- Mohamedanizmus
- Szabadkőművesség
- Jehova tanúi

"A vallások hittel fölvállalt eszmék, eszmerendszerek, olyan eszmei programok, amelyek alapján tevékenykedünk, rítusokat hajtunk végre. Hagyományosan föltételezni szokás, hogy a vallások általában szellemi felsőbbrendű személyiségekhez (istenek) kapcsolatos eszmerendszereken alapuló rítusok. Mégis, azonos jellegük alapján jó néhány olyan eszmerendszer gyakorlatát is ide sorolhatjuk, – és ide is kell sorolnunk! – amelyek hívei ettől az ítélettől kifejezetten megsértődnek, attól ugyanis, ha tágabban értelmezzük a vallás fogalmát. Már pedig, ha a vallásokat általánosan meg kívánjuk érteni, nem szűkíthetjük le a fogalmat csupán az istenhívő eszmerendszerek gyakorlatára. Különösen azért nem, mert az istenhívő vallásokat megelőzően évezredekkel korábban az emberi társadalom sejtjei, csoportjai, műveltségei vallásos hitről tettek tanúbizonyságot, vallásos hittel folytattak rítusokat, amelyeket leginkább a temetési szertartások során használt sírmellékletek tanulmányozásával figyelhettünk meg. Ezek legkorábbi megjelenése még a neandervölgyi ember műveltségéhez kapcsolódik, pl. a Shanidar barlangi temetkezéshez a jelen előtti 48. évezred idején. A neandervölgyi ember elvont gondolkodására utaló rituális jelek ezek. A temetkezési mellékletek azt jelentik, hogy az ember már akkor hitt valamiféle túlvilági életben, és a temetkezési mellékletek a túlvilági életnek szóltak."

No de milyen feltételeknek kell megfelelnie egy hit-rendszernek ahhoz, hogy vallásnak nevezhessük? Ezt foglalja össze Pap Gábor művészettörténész az Üdvtörténet magyarul c. munkájában a 10. oldalon:

"Módszertani megfontolások - nyelv és vallás 

Kezdjük mindjárt az elején. Egyre-másra elfelejtjük tisztázni, milyen fogalmi tól-ig-on belül beszélhetünk egyáltalán vallásról. Már akár ősiről, akár újról, akár keresztényről, akár ,,pogányról". Mik a kritériumai annak, hogy egy szellemi áramlatot vagy egy ránk maradt hagyomány- csoportot vallásnak nevezhessünk? Ennek a meghatározásnak ugyanis szigorúak a feltételei. Például ha azt kérdezném: nevezhető-e vallásnak a sámánizmus a mai állapotában, vagy sem? - mit válaszolnának? Nos, nem nevezhető vallásnak. Miért? Mert ebben az esetben - ismétlem: a mai állapotot tekintve! - csupán egy praxisról, egy gyakorlatról beszélhetünk. Arról, hogyan tudok embert-állatot gyógyítani, elbitangolt rénszarvast megtalálni, esetleg nagy távolságról visszahívni, elmúlt eseményekről (viszonylag) hitelesen tanúskodni, vagy éppen jövőbeliekről előre- jelzéseket adni. Ez egy praxis - a jelen állapotában! Amilyen adatokat eddig felgyűjtöttek vele kapcsolatban, azok nem vallási szinten jellemzik a sámánizmust. Ez azt jelenti, hogy csakis ebből a szempontból számít csökkent értékűnek, mert egyébként a sámánizmus egyáltalán nem csökkent értékű tevékenységforma. Nehogy véletlenül ezt a következtetést vonjuk le az eddig elmondottakból! Mindenesetre, ha azt akarom, hogy egy eszmei közeget vallásnak nevezhessek, akkor legalábbis a következő elengedhetetlen követelményekkel kell számolnom: 
l) Határozott, jól körvonalazott, és jól értelmezhető elképzelése kell legyen arról, hogyan keletkezett a világ. 
2) Nagyon pontos, és ugyanilyen részletesen kifejtett elképzelése kell legyen arról, hogyan született az ember. Ez két különböző dolog, még ha szorosan össze is függ egymással. Ha egy tanrendszer be tud számolni róla, hogyan keletkezett a világ, de semmit sem mond arról, hogyan bújt bele (vagy éppen bújt ki belőle) az ember, akkor az nem nevezhető vallásnak. 
3) Kell legyen valamilyen elképzelése - és megint hangsúlyozom: kifejtett és részletezett beszámolót kell elvárnunk! - arról, hogy ha egyszer a világot jónak teremtették, akkor hogyan lehet ma mégis rosz. Olyan vallás még nem született, amely a világ aktuális helyzetét jónak nevezte volna. Nehogy azt higgyük, hogy csak ma iszonyatos az életünk. Minden vallásalakulat születésekor a maga módján volt ugyan rossz a világ-helyzet, de észlelhetően rossz volt. Nyilvánvaló: ha a tervezését közvetlenül követően jónak mutatkozott a világ, jelenleg meg aszt tapasztaljuk, hogy rossz, akkor valaminek történnie kellett a két esemény között. Valahogy el kellett romlania. 
4) Megjavítható-e? Ha igen, milyen módon? Ez gyakorlatilag az üdvtervnek az a szakasza, amelyet mi, a kereszténység fogalomkörében ,,megváltás" címszó alatt szoktunk tárgyalni. Ennek a feladványnak többféle megoldása is lehet. Egy biztos: mindegyik változat azzal foglalkozik - melyik-melyik a maga léptékviszonyai között -, hogy a jelenlegi rosszból milyen úton lehet a jóig eljutni. (Bizonyos értelemben: vissza-jutni.) 
5) Hogyan alakul majd a világ vége? Mi lesz a sorsa a világnak? 
Ha ezek közül csak egyetlen kérdésre is elmarad az érdemleges válasz egy hittétel-rendszerben, akkor azt már nem nevezhetjük vallásnak. Ezek megfellebbezhetetlen követelmények. Ezért van az, hogy bár a művelődéstörténet jónéhány olyan irányzatot tart számon, amely a világ keletkezésével és rendeltetésszerű működésével kapcsolatban sok fontos kérdésre tud kielégítő Választ adni, és a hétköznapi életvitel kormányzása szintjén is eléggé kifinomultak a módszerei, mégsem nevezhető vallásnak. Amikor a magunk ősvallását keressük, természetesen mi sem feledkezhetünk meg arról, hogy mind az öt nevezett feltételt ki kell elégítenie annak az eszmerendszemek, amelyet megpróbálunk rekonstruálni, ahhoz, hogy vallásnak nevezhessük."


E témában a meglehetősen széleskörű kutatási eredményekkel és átfogó ismeretekkel rendelkező Bakos Attila író-filozófus  A Duna Evangéliuma c. könyvét lehetne alapnak tekinteni. Ő mondjuk éppen a buddhizmus segítségével jutott el rendkívül letisztult következtetéseihez és világképéhez, de talán ez sem történhetett volna meg, ha nem magyarként indul neki ennek a "kitérőnek". 
Könyvének ez az alcíme: 
"A magyar szakrális őstörténet feltárása és az egyéni önmegvalósítás módszereinek ismertetése nemzeti nyelvünk és szimbólumvilágunk transzcendentális értelmezésén keresztül"
A bevezetőjéből néhány idézet:

"Annak ellenére, hogy különféle vallások léteznek, mégis legbelül mindenki maga választja meg azt a hitet, amiben él. Magyarnak lenni, ismerni származásunk üzenetét és vállalni azt a jelenben, a gondviselés csodálatos ajándéka. Mert nem csupán könnyeinket, hanem sokkal inkább ősi, lelki kultúránk igazgyöngyeit hömpölygeti a Duna Evangéliuma. 
Az a nemzet, amelyik ápolja, s életben tartja szakrális hagyományait, az ember szellem legtisztább rétegeiben találhat támogatást. 
Ma az számít megvilágosodott magyar hősnek, aki egyszerre hatol át saját személyes sorsának vágyain és félelmein, és magyar nemzeti szorongásai, életlényegét elzáró falán. 
De nem mindegy mit választunk. Nem minden népnek azonos a mítosza. A mítosz tükrözi a faj mentalitását, mert választhatnánk a testvérgyilkos Káin és Ábel (most ezt kínálgatja USA és Izrael a magyar népnek), vagy a hasonló Romulusz és Rémusz (ez az EU ajánlata) rémtörténetét. Folytathatjuk Attila Buda testvérgyilkos viszályát, vagy visszatérhetünk egy messze sugárzó, gyönyörű magyar lehetőséghez, Hunor és Magor férfias, egymást becsülő, szerető, testvéri vetélkedéséhez. Választhatjuk az ószövetségi Eszter vagy Judit véres, halált osztó "diadalát", vagy aranyhajú Tündér (Magyar) Ilona, mára már szinte ismeretlen életüzenetét.  
Eljött az idő, amikor a közösségnek, Magyarországnak, a kárpát-medencei magyar népnek számtalan próbán és szenvedésen keresztül, megtisztulva találkoznia kell Jézussal. Hosszú volt a Jézus előtti emberi lét mitologikus útja. Az állatvilág utánzása, a termékeny Föld tisztelete, a kozmikus rend szakrális leképezése, majd minden testet öltése, foglalata Krisztusban, amivé az ember ezen a bolygón élve lehet. A cél tehát a krisztusi ember kibontakozása, a transzcendentális tudás megvalósítása. 
A már említett Káin és Ábel (USA-Izrael), Romulusz és Rémusz (EU) nyugati világában Isten, s Benne a testvéri szeretet már nem aktuális. Modern világunkban Vele a létet tagadták meg, ezért maga az emberi nem fönnmaradása és kérdéses, miközben előbb az állati, majd az ásványi tudat felé zuhan, feltartóztathatatlanul barbalizálódva...
Reméljük, hogy ennek az elkeserítő folyamatnak, mint annyi aljas fizikai és eszmei előrenyomulásnak, ismét útját állja az elkövetkezőkben a Krisztus által inspirált feltámadó transzcendentális Magyarország!"

A mai vallásokból kiindulva már elég nehéz rekonstruálni az eredeti ősvallást, az "aranykori" emberek hitvilágát. Többek között ennek okáról így ír Bakos A Duna Evangéliuma I/3. fejezetében:

"Tehát ÚJFENT ELŐTTÜNK A KÉRDÉS mi, vagy ki adhatta azt a történelmi inspirációt, ami a több százezer, sőt több millió éves rendkívül vontatott fejlődést fölgyorsította, melynek következtében három, egymástól jól elkülöníthető korban, több hullámban — Kr. e. 11000, 7400 és 3800 körül — az addig primitív gyűjtögető, vadászó emberi lények egyszeriben földművesekké, kiváló állattenyésztőkké, városlakó iparosokká, matematikusokká, csillagászokká, orvosokká, zenészekké és jogtudósokká stb. váltak. A kérdést, amit mi most fölteszünk, az őskori ember fogalmazta meg. Miért történt mindez? Az ókori magas-kultúrák népei Sumértól, Egyiptomon keresztül, Indiáig s a görögökig kijelentik: — Csakis Isten kegyelméből történhetett! 
Hihetetlen mennyiségű írásmű maradt ránk, amelyek lehetővé teszik, az Isten, az istenek jellemeinek elemzését. Azonban a különböző népek Istenről szóló kinyilatkoztatása jelentős különbséget mutat. Az ókori görög, vagy héber leírások nem hordozzák azt a logikus folytonosságot és egymásból következést, ami a sumérnak, az egyiptominak, de főleg az óind írásoknak a sajátja. A görög istenek halandóként, olykor már-már komolytalanul a gyarló embert idézve marakodnak, veszekednek, intrikálnak és szeretnek. Ám ha az ember segítségül hívja az asztrológiát, a szakrális nyelveket, a sumért, a magyart, vagy a szanszkritot, kiderül, hogy a görög hagyomány csekély tudatosságú átvétel sumértól, a szkítáktól és főleg Indiától. (Indra neve például, aki a félistenek királya Djajus Pitár, amiből a görögöknél Zeusz, a rómaiaknál Jupiter lett, azonos funkcióval, de csekély transzcendentális értelemmel.) A római epigonizmus már végképpen csekély teológiai értékkel bír. A görög-római vallás a teológia és a kozmológia vegyüléke. 
(...)
A Mezopotámiába beszivárgó nomád szemita népek (mint később a románok Erdélyben), ekkor még saját kultúrával nem rendelkeztek, s kezdetben mindent az őket nagyvonalúan befogadó sumeroid népektől kölcsönöztek, majd Egyiptomtól, Perzsiától; stb. Ezeket a sumérokat a mai palesztinokhoz hasonlóan kirabolták, majd elűzték ősi szülőföldjükről, s ezzel ezoterikus értelemben Júdás nehéz helyzetébe kerültek. Túl a népirtás fenyegető karmáján, amit később Krisztus tudatosan vállalt megfeszítésével még tetéztek (Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vévén, megmosá a sokaság előtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok! És felelvén az egész nép, monda: Az ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon. Máté 27. 24-25), képtelenek voltak eredeti formájában átvenni az irigyen gyűlölt, náluk jellemi és szellemi dimenziókkal magasabb rendű, bár fizikailag megsemmisített Uri-népek vallását úgy, ahogy az volt. Épp elég megpróbáltatás volt számukra, hogy ezer éven keresztül használniuk kellett a legyilkolt ellenség sumér-magyar nyelvét, hogy az ősi tudást valahogy meg tudják kaparintani. Ám e sumér-magyar nyelvet egy sajátos istenszerető belső gondolkodásmód hatotta át, egyfajta harmóniára törekvő vallásos áhítat, amire ez a még nyers, mohó, barbár faj képtelen volt. A sumér költői hasonlatok, az elragadtatott imák, az intuitív fohászok, szemita átiratban mindig materialista kényszerleszállást hajtottak végre. (...)
Más kultúra és vallás a Földön akkoriban nem lévén, politikai gaztetteik igazolásához (lásd Szovjet¬ és Oroszország történetét és a kommunizmus ideológiáját) át kellett szerkeszteniük magát a vallást. Ez az átszerkesztett változat azonban nem mutathatott többé a sumérok által ismert és imádott igaz Istenre, hanem csakis a hódító nomádok saját törzsi istenére. Modern szóval illetve, démoni fekete mágiával átkódolták a vallási valóságot, saját politikai igényük szerint, miként azt később Krisztus tanításával is történt. Ettől a pillanattól kezdve viszont az emberiség történelme többé nem csupán és elsősorban az igaz istenkeresés folyamata, hanem a törzsi asszír isten politikai, világuralmi céljainak megvalósítása. Bár az asszír, akkád, vagy zsidó iratok egyértelműen a sumér hagyatékból keletkeztek, hódításuk óta tendenciózusan más irányba vezetik azt, aki ezeket elfogadja. Gyakorlatilag kizökkentették az aranykori világ időkeretét, helyes életmenetét. 
Tehát a Sumér Birodalom vallási hagyatékát a bőségesen fönnmaradt ékírásos agyagtáblából és az ezt továbbvivő nagyszerű kaukázusi, indiai és kárpát-medencei sumeroid hagyomány szerint kell rekonstruálni és nem az ezt a nagyszerű emberfajt, irgalmat nem ismerve, hálátlanul kiirtó asszír átiratok nyomán(*). Ha azt mondjuk természet, mindig utána kell gondolnunk, hogy az valakinek a jelleme, tulajdonsága, vagyis valami élő, talán egy személy természete. Ha meg akarjuk ismerni ennek a törzsi istennek a természetét, mely letaszította trónjáról Ur városának szelíd istenét, elég elolvasnunk a szórványban még évszázadokig agonizáló sumér kesergőket és fohászokat, mivé vált az egykor istenek kertjeként tündöklő ország. Ha meg akarjuk ismerni, hogy ugyan melyik „isten” természete uralkodik ma fölöttünk elég, ha megvizsgáljuk bolygónk tragikus helyzetét, az ökológiát, a gazdaságot, a politikát, az emberi törekvéseket, jellemeket illetően. Ez vajon kinek a természete?"

(*) - éppen ezért óriási hibát követhetünk el, amikor a két zsidó "professzor" (S.N.Kramer és Z.Sitchin) által megírt, materializmustól és aranyimádattól csöpögő Niribu mítoszt vesszük alapul bármiféle teremtéstörténet, vagy Istenkép kialakításakor. Nem kell. Van nekünk épp elég mély és megbízható gyökerünk ha őseink hitét szeretnénk megismerni, vagy magunkénak tudni.


Anya Isten kultusz + Napkultusz = Anya + Atya = EGY ISTEN


Ősvallásunkban őseink úgy tartották, hogy az Egy Isten két minőségben jelenik meg, Öregisten és Boldogasszony (Fény és Föld), egymáshoz mellérendelt minőségben, és az ő szerelmükben van jelen az Egy Isten. Ármánynak meg az a dolga, hogy ezt a kapcsolatot megbontsa, amikor és ahogy csak tudja, egyfajta nemesítőként hatva, az érdemtelent visszavetve, az érdemes továbbengedve, mint tanító erő.   
A sumér mitológiában Ninhurszag volt a Föld megtestesítője, az ősi anyaisten. Sumér nyelven a Ninhurszag jelentése – a hivatalos történészek erőlködése szerint – a „szent dombok úrnője”. Más néven is illették, pl. Nintu, azaz a „Születés úrnője”. Ha most egy kicsit a magyar nyelvet hívjuk segítségül, akkor nem nehéz kitalálni, hogy a Ninhurszag azt jelenti Nőország, azaz Anyaország, azaz Anyaföld, azaz maga Földanya (Gaia). Ninhurszagot egyúttal a termékenység istennőjeként is tisztelték, ami megint csak a fenti analógiát erősíti, ami - a termékenységtisztelet, az ősanyahit - szintúgy megtalálható az ősi magyar népi hitvilágban. A Földre mint élőlényre való tekintés - ráadásul anya szerepben! – egyáltalán nem légből kapott dolog, hiszen mi földlakók minden „porcikánkat” Tőle, Földanyától kapjuk, az Ő gyümölcsei által cseperedünk fel, és a Földbolygó tényleg olyan, mint a legjobb anya: csak ad, és ad, végtelenül, őseink ezzel tökéletesen tisztában voltak (lásd pl. magyar nyelv anya - anyag összefüggés).

S talán nem tévedünk nagyot azzal a kijelentéssel sem, hogy a sumér Földanya kultusza a magyar kultúrában a Boldogasszony tisztelettel azonos, ami később Babba Mária néven is fennmaradt, ami az Arvisura hívői szerint Anahita (anyahit?) „istenasszonytól” ered. Maguk a korai társadalmak minden bizonnyal matriarchális, azaz anyaközpontúak voltak (ahogy arra Marija Gimbutas régésznő is kiválóan rávilágít munkásságában), az Anyaistent imádták, de sajnos éppen a patriarchális társadalomra való váltás az az időpont, amikortól elkezd szétesni az egységtudat (a római Szentháromságból már eltűnik az Anya...), és megjelennek a különböző kreált istenek, pl. a „háború istenei”, innentől kezdődik a vérontások kora... görög - római - zsidó"kereszténység", stb. amelyben egy önmagából kifordult, devianciát támogató borzalom jelenik meg, Anyai minőség nélkül...

Az Istenanya kultusz nem jelenti azt, hogy magyar őseink, vagy a sumérok ne lettek volna tisztában azzal, hogy tulajdonképpen teremtő Isten csak Egy van, és az Ő egyik teremtménye maga az élő Föld is, mindenki testi Anyja. A dualitás miatt tulajdonképpen ezt a képet nyugodtan kivetíthetjük a teljes Univerzumra, ahol is minden létező Anyag az Anyai minőséget jelenti, de ahhoz hogy élet legyen belőle, kell hogy a szellem (intelligencia, lélek, tudat, stb.), azaz az Atyai minőség megtermékenyítse az Anyagot, „lelket lehelve belé”. Őseink tisztában lehettek a duális világegyetem működési elvével, hiszen a magyar műveltségben, népművészetekben egyaránt megtalálható Napkultusz és a Termékenység (Földanya) tisztelete is. A mi világunkban a Nap jeleníti meg az Atyát (megtermékenyítő szellem, energia, lélek), és a Föld az Anyát (befogadó, testet adó, megszülő) ezért is beszélhetünk a szkíták esetében is a hit megújulásáról, melyet Jézus tanítása hozott el, aki nyíltan az Atyát jelölte meg Istennek. Az Atya = lélek, az Anya = anyag – a kettő közösüléséből jön létre az Élet, mi magunk.
Az eredeti Szentháromság tehát valahogy így nézhet ki a fentiek tömör olvasatában:

SZENTHÁROMSÁG = NAP (Isteni energia, Atyai-Férfi minőség, Lélek) + FÖLD (Anyai-Női minőség, anyag) és a kettejük nászából mi magunk, a Teremtmények (gyermekek, maga az Élet) akikben mind a két "szülői" minőség benne van. A három valójában EGY. Lásd például a magyar kettős kereszt jelképét: függőleges egyenes: Napsugár (Isten), nagy vízszintes egyenes: Föld, kis vízszintes egyenes = a Földön élő teremtmények. E jel a róvásírásban: GY, jelentése EGY.
Ez a HÁROM az EGYben a valódi magyar Szentháromság. A MINDEN EGY hite ez. Az EGYetlen Teremtő Istenben való hit.


Egy másik felfogás szerint, ami párhuzamba állítható a fentiekkel, a kettős kereszt HÁROM az EGYben jelentése a következő: A Világegyetem az ősi magyar világképben az anyag, az élet és az öntudat egységes egésze. E három dolog együtt alkot egységes egészet (szentháromság). A kettős kereszt vízszintes szárai eredetileg egyenlő hosszúak voltak. Az ősi magyar rovásban a „GY” jele, s három vonala a test, az érzés és gondolat jelei. Alsó vízszintes vonal: a test. Fölső vízszintes vonal: a gondolat (ész). Függőleges vonal: az érzés (lélek). A kettős kereszt akár az egészséges embert is jelképezhetné, hiszen az ember is testből, tudatból (ész) és lélekből tevődik össze, melyeknek harmóniában kell lenniük. A magyar nép nemzeti jelképeink alapján, az egyetemes értékű tudás népe, a felemelő, a legnemesebb érzéseket hordozó tudás népe.




Ezt forgatták ki a későbbi vallás-átszerkesztők a Szentháromság, valamint a porból lettünk porrá leszünk tulajdonképpen értelmezhetetlen változatává (tekintve, hogy a por, azaz az anyag csupán egyik összetevőnk). Az Atya+Fiú+Szentlélek valami bizarr, érthetetlen elegy (csoda hogy ennyi pedofil van a papok körében?), a porból lettünk porrá leszünk pedig egy csont-materialista elképzelés, amivel szintén nem lehet komolyabban azonosulni annak, aki a spiritualitás felé fordul. Mint ahogy azzal a törekvéssel sem, ami szerint egy mai, "modern" "felvilágosult" család már nem feltétlenül csak a "unalmas" anya+apa+gyerek összeállításból kell álljon... ne is merüljünk ebbe tovább.

Vizsgálódjunk egy kicsit a vallások kialakulásának történetében. A következő részletek Bunyevácz Zsuzsa - Az új világrend tízparancsolata c. könyvéből vannak:

"Az EGYetlen Teremtő Istenben való hit a mai vallások kialakulása előtt már évszázadokkal létezett. Az "őshagyomány" napjainkban még megtalálható az egyiptomi Halottak Könyvében, Hermész Triszmegisztosz (Tri = három, megisztosz = magasztos, magos, mágus, magyar) tanításában, az indiai Védákban, Mahábhárata bölcseleti könyveiben, Buddha tanításaiban, a szanszkrit és páli kánónban, a kínai öt szentkönyvben, a tibeti buddhizmusban. Ez volt a tanítása Zarathusztrának, ez áll a szent könyvében, a Zend Avesztában. Ezt tudja a kelta druida, az azték, a maja és az inka hagyomány is. Ezt tartalmazza az alexandriai gnózis, a káldeai papok tudománya, vagy Platón tanítása. A Bibliában és a Koránban is találkozhatunk a nyomaival.

A továbbiakban kialakult három nagy egyistenhitű vallás - judaizmus (kb. Kr.e. VI. század), kereszténység (I. század), iszlám (VII. század) - mindegyike a kinyilatkoztatásra hivatkozva önmagát tartja egyedül üdvözítőnek, míg a többit eltévelyedésen alapulónak... és ebből számos nehézség támadt az idők folyamán.


Bunyevácz vallásos részét a Új világrendből
18-49-ig
szemezgetni a vallások brutalitásából
86, - 99 részleteket
211
236
245 Eleven néphagyomány
256

Bunyevácz Szent Grál 162 -166


Bakos Attila - A Duna Evangéliuma
116 o..tól Harmadik fejezet  (szemita, asszír lopás, és hitvilág rekonstrukció) részeket


Szántai Lajos A magyar ősvallás c. előadásából merítve gondolatokat:


Pap Gábor: Üdvtörténet magyarul (bővített változat)


Cser-Darai: Ember -  társadalom - emberiség 103. o.

"Magyar ősvallás 

Előre kell bocsátanunk, hogy erre vonatkozó bizonyított adataink nincsenek. Az itt következőket más lélekvallások a természeti vallások és a magyar népmese- és regevilág összevetése alapján állítottuk össze. Ipolyi Arnold (305) és követőinek alapos munkássága alapján bizonyos, hogy volt, létezett magyar ősvallás, abban Isten vagy istenek nem jelentek meg. A magyar ősműveltség konokul mellérendelőnek mutatkozik. Ezért aztán sem teremtés legendája, sem istenei nincsenek. A népmese és regevilágból azonban a lélek jelentősége emelkedik ki. Ugyancsak lélekjelképek tömege jellemzi a magyar népi ábrázoló művészetet. Ilyen jelek pl. az általános madár (levegő), az indás növények (föld), a kanyargó hullámvonal (víz, az élet vize) és az aranyos napkorong (tűz). A magyar népművészet még a szarvast ábrázolja (életfa), de ragadozó állatot, ráadásul ebből a négylábút csak elvétve. Már pedig az alárendelő szemléletnek azok az uralkodó jegyei. 
A magyar hitvilágban nem jelenik meg a csillagképek halmaza, nem használja az állatövet. A csillagok gyakran lelkeket jelentenek, és ebben hasonlítanak az ausztrál bennszülöttek elképzeléseihez. Ellenben a csillagokhoz életciklusokat köt a magyar regevilág, nem pusztán az egekbe szállt lelkeket lát bennük. Ez a fajta csillagismeret kifejezetten letelepedett műveltségeké és nem a pusztai lovasoké. 
A lélekhit a léleknek két tartózkodási helyet nyújt. Az innenvilág, az evilág a mi világunk, az, ahol mi élő emberek élünk. Ezzel azonban egyenértékű egy túlvilág, ahová a holt ember lelke távozik. A kettőt az élet vize választja el és köti egyben össze. Az efajta hit egyik csodálatos költői megfogalmazását olvashatjuk Petőfi Sándor János vitéz című költeményében. A túlvilág viszont se nem jó, se nem rossz, se a jóság jutalma, se a bűnök büntetése nem történik ott. Ez a felfogás az emberi jóságot nem a büntetéstől való félelemmel biztosítja, azt ugyanis a lélek alaptulajdonságának tekinti. Erre gyönyörű példaként szolgál a ‘Világot látó királylány’ meséje, ahol a kérő kondás-, vagy juhászfiút önként nyújtott segítsége és áldozatvállalása segíti végül célja elérésében. A mellérendelő szemléletet fejezi ki a házasságbeli egyenlőség is, ami pl. a ‘te az enyém, én a tied’ gondolatot is táplálja. A jóság, a másik ember segítése viszont a ‘lélekelemek’ segítését váltja ki. Ugyanennek a megnyilvánulása az öregasszonyok tisztelete, akik valójában a bölcsességet képviselik a történetekben és akiknek a bölcs tanácsai segítik céljaik elérésében azokat, akik tisztelettel közelítettek feléjük. 
Amikor a magyar népmesékben állatok jelennek meg és alakot váltanak,306 akkor mindig a lelket láthatjuk ott, a segítőkész lelket. Ez a segítség azonban csakis annak az egyénnek jár ki, aki nem akarja a másikat maga alá vetni, hanem társául fogadja, lett légyen az akármilyen állat, vagy kellemetlen jelenség. A táltos ló is a lélek jelképe itt."
(305) Ipolyi (1853), Arnold: Magyar Mythologia Változatlan utánnyomás. Magyar Kultúra, Buenos Aires, 1977

Mellkeresztek Árpádék előtt: Azért tudott a kereszténység szerves részévé válni a magyar embereknek, mert Jézus békés, szeretettanítása közel állt az életszemléletünkhöz. Nyílván nem állhatott messze a magyar néplélektől, ha az ősnépek magukon viselték a keresztet.
Erőltetve nem lehet hitrendszert egy egész népességre ráerőszakolni, az ilyen próbálkozások előbb-utóbb elbuknak. Az egyéb világvallások - bár lett volna már elég idejük - nem tudtak komolyabb gyökereket verni az ősmagyarok körében, sem a messianisztikus, másokat lenéző zsidó vallás, sem a harcias, hóditásorientált iszlám, sem a cselekvőképtelenséget hírdető keleti vallások nem terjedtek el.


...
...
...